Az alábbiakban néhány esetet mutatok be, amivel a hétköznapokban találkozom:
Rohamosan nő a valamilyen (tanulási) nehézséggel/viselkedészavarral diagnosztizált gyermekek száma, legyen szó figyelemzavarról, ADHD-ról, vagy autizmus spektrumzavarról. Tapasztalataim szerint a diagnosztizált gyerekek jelentik a „jéghegy csúcsát”. Hányan lehetnek, akiket nem diagnosztizálak, így nem is kapják meg a megfelelő fejlesztést? A szakemberhiány lassan általánossá válik az iskolákban és a szakszolgálatoknál is, hosszú a várakozási idő, lassú a folyamat.
Mindennek több oldala van, a helyzet többszereplős. Nézzünk egy példát, miért is olyan nehéz (mert bizony az) az élet, ha a gyermekünk jó eséllyel hiperaktív és figyelemzavarral küzd, ráadásul még otthon sem tudjuk betartatni vele az alapvető szabályokat (egyszerűbb ráhagyni, mint „nem-et” mondani):
– gyermek: nem találja a helyét az osztályban, tanórákon nem csinálja a feladatokat, folyamatosan „rendetlenkedik”. Nincsenek barátai, a szélsőséges viselkedése miatt nem találja a hangot a többi gyermekkel.
– pedagógus: az említett gyermekre több időt és energiát fordít, próbálja fegyelmezni, tanítani, felkelteni és fenntartani az érdeklődését
– szülő: kétségbeesett és tanácstalan
– az osztálytársak szülei: vannak megértő és kevésbé megértő szülők. Utóbbi is lehet jogos érzelem, hiszen 1. a pedagógus figyelmének jórészét leköti a „problémás gyerek”, 2. az osztályt zavarja a gyermek viselkedése, a többiek is kevésbé tudnak figyelni
Mit tehetünk szülőként?
• fontos megérteni, hogy a diagnózis nem egyfajta megbélyegzés. A gyermeknek nem származik hátránya belőle, sőt… azért van, hogy a tanuló megkapja a szükséges fejlesztéseket/könnyítéseket, így javulhat a teljesítménye. Végre lehet sikerélménye
• kommunikáljunk a (segítő) szakemberekkel, pedagógusokkal! Ha észrevételünk van, kétségeink támadnak, jelezzük feléjük. Mi is akkor vagyunk nyugodtak, ha megkapjuk a válaszokat, ismerjük a problémát és a lehetséges megoldásokat
• a segítő szakemberek segíteni szeretnének (hangozzék bármennyire is banálisan), nem ellenségek
• dolgozzunk együtt! Mivel maga a helyzet többszereplős, így a megoldás is az. A szakemberek tanácsát igyekezzünk megfogadni. Ha kipróbáljuk és nem hoz érdemben változást, jelezzük
• örüljünk az apró sikereknek (is)!
• ha szükségesnek érezzük, kérjük külsős (nem az iskolában dolgozó) szakember segítségét is
LEGYÜNK NYITOTTAK A JAVASLATOKRA ÉS KOMMUNIKÁLJUNK!